Écsen 1940-ben adták át az iskola épületét, ahol az alsó szinten kapott helyet a környék első óvodája. Tíz év múlva, a gyermeklétszám növekedése, új épület építését igényelte, amely 1977-ig két csoportos óvodaként működött. A szülők többsége a közeli nagyvárosban, Győrben talált munkalehetőséget, ezért egyre nagyobb igény mutatkozott az óvodai ellátásra, ekkor került sor az épület további bővítésére, amely három csoport működését tette lehetővé.
Az intézmények hatékonyabb működtetése a 2006-os évtől szükségessé tette az iskolával való integrálást. A 2007 év ismét változást hozott, a szomszédos Ravazd község iskolájával és óvodájával együtt közös fenntartású-, igazgatású többcélú közoktatási intézmény formájában
működött intézményünk egészen 2013-ig, amikor az iskola a Klebelsberg intézményközpont fenntartása alá került. Az iskolától való szétválást követően óvodáink ez év június végéig közös fenntartás alatt maradtak, majd július 1-től önkormányzataink képviselő-testülete döntése alapján, mindkét község önállóan működteti intézményeit.
Ez időponttól, az addig Pannonhalmi Játék-vár Óvoda és Bölcsőde tagbölcsődéjeként működő egy csoportos, összesen 12 férőhelyes bölcsődét, óvodánkhoz csatolták. 2013. július 1-től intézményünk, többcélú intézményként, három óvodai és egy bölcsődei csoporttal működött, Écsi Napraforgó Óvoda és Bölcsőde néven.
Az óvoda épületének fizikai állapota jó, folyamatosan karban tartott, 2009-ben egy sikeres pályázatnak köszönhetően az intézmény teljes infrastrukturális megújulása megtörtént.
A szülői igényekhez igazodva, a fenntartó döntése szerint ekkor került sor egy bölcsődei csoport létrehozására is, amelyet az óvoda épületén belül, egy óvodai csoportszoba átalakításával valósítottak meg, vagyis kettő óvodai és 1 bölcsődei csoporttal fogadtuk a gyerekeket.
Székhelyintézményünkben, a jelenleg is működő bölcsődei csoportunk kialakítása, az épülethez kapcsolódó egészségház átalakításával, 2013-ban a törvényi előírásoknak megfelelően történt. Ettől fogva az óvoda épületében ismét három óvodai csoport üzemelt.
Községünk szép, fejlődő környezete, vonzó a fiatal családok számára, egyre többen alakítják ki itt otthonukat, így hamarosan ismét férőhely hiány alakult ki a gyermeklétszám növekedése miatt, s ez újabb óvodai csoport létrehozását tettet szükségessé.
2018-ban egy új szárnnyal bővült az intézmény, így már négy vegyes szervezésű óvodai csoportban vártuk a gyermekeket. Intézményünk egy tornaszobával, sószobával, fejlesztőszobával és jelentős udvarrésszel is gazdagabb lett.
2022 januárban megnyitottuk két csoportos telephelybölcsődénket, mely a törvényi előírásoknak megfelelő tárgyi és személyi feltételekkel 24 kisgyermek fogadását tette lehetővé. Székhelyintézményünk 12 férőhelyével összesen így már 3 bölcsődei csoportunkban, 36 fő három év alatti gyermek bölcsődei ellátását tudjuk biztosítani.
2024 szeptemberétől a megnövekedett gyermeklétszám miatt óvodánkban ismét csoportbővítésre volt szükség, így a tornaszoba átalakításával megnyitottuk ötödik óvodai csoportunkat. Ettől kezdve, székhelyintézményünkben öt óvodai és egy bölcsődei csoport, Kápolna utcai telephelyünkön kettő bölcsődei csoporttal működik intézményünk.
Az épületek fűtése gáz központi fűtéssel megoldott, a meleg vizet napkollektorok segítségével kapjuk. Az épületrészek akadálymentesen megközelíthetők, bejárhatók. A biztonságot riasztó rendszer, folyamatos tűzoltósági felügyelet és füstérzékelő biztosítja.
A teljes épületben internet-hozzáférés biztosított. A csoportszobákba légkondicionáló berendezés is beépítésre került.
Az óvodai csoportszobák méretük alapján egyenként 20-22 kisgyermek befogadására alkalmasak (2nm/gyermek). A csoportszobák tágasak, világosak, a berendezés mindegyikben megfelel az előírt követelményeknek.
Intézményünk udvarát, berendezését úgy alakítottuk ki, hogy az a gyermekek biztonságát, kényelmét szolgálja, megfeleljen testméreteiknek, lehetővé tegye a mozgás- és játékigényük kielégítését. Minden korosztály számára megfelelő mennyiségű és minőségű játék és eszköz áll a gyermekek rendelkezésére, amelyek számukra hozzáférhető módon és biztonságosan vannak elhelyezve.
Az óvoda, bölcsőde csoportszobáit a nevelési, fejlesztési feladatok megvalósítása érdekében az óvónők, kisgyermeknevelők és dajkák esztétikusan ízlésesen rendezik be, évszakoknak megfelelően feldíszítik. A több funkciót betöltő tereket alkalmassá teszik a szabad játékra, tevékenységek végzésére, az étkezésre, az alvásra, pihenésre. A belső terek célszerű használatakor gondolnak a gyermekek elkülönülési igényeire is. Az öltözőkben, mosdókban, a megfelelő méretű eszközök segítik a gyermekek szükségleteinek kielégítését.
Tárgyi feltételeink fenntartónk és alapítványunk által biztosítottak, irodáinkban asztali, a csoportokban hordozható számítógépek is rendelkezésünkre állnak, projektor, nagyméretű vetítővászon, multifunkciós nyomtatók segítik mindennapi munkánkat.
A 2011. évi CXC. tv. 1. melléklete gyermeklétszámhoz kötötten meghatározza az intézmény pedagógus-, a pedagógiai munkát közvetlenül segítők, az intézményvezető, illetve intézményvezető- helyettes létszámát, a kötelező óraszámokat. Ennek megfelelően alakítjuk ki intézményünk dolgozói létszámát, munkarendjét.
Intézményünkben integráltan a többi kisgyermekkel együtt, nevelünk különleges bánásmódot igénylő gyermekeket is.
Az intézmény szorosan együttműködik a köznevelés rendszerének más típusú intézményeivel (szakmai társszervek), akik segítséget nyújtanak a gyermekek nevelésében, különleges bánásmód igényeinek kielégítésében, az intézmény és a pedagógusok szakmai, igazgatási feladatainak ellátásában.
Intézményünkben alapellátás keretein belül a gyermekek speciális fejlesztését a Gy-M-S Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Pannonhalmi Tagintézményének szakemberei végzik. A sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztését végző szakembereket az előírt óraszámban megbízási, illetve vállalkozói szerződés alapján biztosítjuk.
A családokkal már a gyermek intézménybe lépése előtt szoros együttműködésre törekszünk, az együttműködés formái változatosak, a személyes kapcsolattól a különböző rendezvényekig igyekszünk minél több teret és lehetőséget biztosítani erre.
Ezek formái: Baba-mama klub, családlátogatás, szülői értekezlet, fogadóóra, szükség esetén napi észrevételek, nyitott kapu napja, Szülői munkaközösségi, Érdek-képviseleti fórum megbeszélései.
Kapcsolatot tartunk azokkal az intézményekkel, amelyek óvodába lépés előtt (pl.: bölcsőde), az óvodai élet alatt (pl.: logopédus, fejlesztőpedagógus, gyógypedagógus, gyermekjóléti szolgálat, egészségügyi intézmények, fenntartó, más óvodák) és az óvodai élet után (pl.: iskola) fontos szerepet töltenek be a gyermekek életében.
Helyi pedagógiai programunkat 1999-ben az óvoda nevelőtestülete készítette, melynek megfelelően, kiemelt feladatnak tekintjük a hagyományőrzést. Ez a mindennapokhoz és az ünnepekhez kapcsolódó szokások átültetését jelenti az óvodai nevelésbe (szüret, betlehemes játékok, farsangi népszokások, kézműves tevékenységek…). Programunk másik fontos alappillére az intézmény és a szülők, családok kapcsolatrendszerének megerősítése, minél jobbá tétele a gyermekek hatékony együtt nevelése érdekében.
Célunk a szeretetteljes, biztonságot nyújtó, érzelmekben gazdag bölcsődei, óvodai élet megteremtése. Fontosnak tartjuk a sok tapasztalaton, cselekvésen alapuló szabad légkörben folyó nevelést. Alapelvünk, hogy a gyermek, jól érezze magát az intézményben, ott tartózkodása döntő részét játékra fordíthassa.
Nevelési évünk folyamán megemlékezünk a jeles napokról, régmúlt hagyományokról, tiszteljük és fenntartjuk a falu saját hagyományait, illetve kezdeményezéseinkkel újakat teremtünk (Márton nap).
A következő ünnepek jelennek meg nevelési évünk során: Születésnapok évszakonként, Szüreti falunap, Márton napi lámpás felvonulás, Mikulás várás, Advent, Karácsony várás, Farsang, Kiszézés, Gergely nap (Március 12.), Március 15., Húsvét, Anyák napja, Iskolába menők búcsúztatása, Családi gyermeknap.
Minden hónapban kézműves hetet tartunk, ahol a kismesterségeket őrző elemekkel, technikákkal ismertetjük meg a gyerekeket. Megismerkedhetnek például az agyagozás, szövés, fonás, mézeskalács készítés, batikolás, gyöngyfűzés, tojásfestés technikájával. Intézményünkben az egészséges életmód jegyében, minden nevelési évben témahetet szervezünk, változatos módon feldolgozva egy-egy területet. Nagyobb ünnepeink köré projekt heteket szervezünk.
Intézményünkben három munkaközösség működik.
Baba-mama munkaközösségünk  tagjai között szerepelnek kisgyermekgondozó-nevelő
kolléganőink, és minden óvodai csoportunkból egy – egy óvónő. Fontosnak érezzük, és az elmúlt évek tapasztalatai szerint hasznosnak is bizonyult ez a tevékenységünk. Havi rendszerességgel kapnak meghívást intézményünkbe a családok, különböző lehetőségeket kínálva számukra.
Programunknak köszönhetően már az intézménybe lépés előtt megismerhetik intézményünk szokás és szabályrendszerét, az ott dolgozókat, az intézmény helyiségeit, játékait, lehetőségeket. Ez a program nagyban megkönnyíti a befogadás folyamatát is.
Óvoda-iskola átmenet megsegítésére létrejött munkaközösségünk által kidolgozott programunk hasznosságát a szülőktől és az iskola felől érkező pozitív visszajelzések is megerősítik. A második félévtől (Gergely napi népszokás, március 12.) kezdődik a program, mely az iskolai évnyitóig tart. Az óvoda és az iskola közötti átmenet zökkenőmentes lehetőségét adja meg ez a szerveződés, mely az óvodára jellemző játékosságot, ugyanakkor a tanuláshoz szükséges jellemzőket tartalmazza.
Képességfejlesztő munkaközösségünk feladata a gyermekek erős oldalának támogatása (emlékezet, fantázia, logikus gondolkodás), a gyermekek adottságainak mind teljesebb kibontakoztatása, a tanulás utáni vágy kiteljesítése, érdeklődésük felkeltése. Alapvető cél a gyermekek személyiségfejlődésének elérése olyan módon, hogy minél boldogabb, egészségesebb és erkölcsösebb emberekké váljanak. A gyermekek képességei minél jobban kifejlődjenek, a részképesség zavarok csökkenjenek, a magatartási-, beilleszkedési- és tanulási nehézségek megszűnjenek, ismereteik bővüljenek.
Szülői igényekre alapozva lehetőséget teremtünk gyermekeink számára a néptánc
alaplépéseinek megismerésére, a Bozsik program keretein belül az érdeklődő gyermekek a labdarúgás fortélyaival ismerkedhetnek. Nagycsoportosaink a nemzeti úszóprogram szervezésében heti rendszerességgel úszásoktatáson vesznek részt.
Minden évszakban megünnepeljük az adott időszakban született gyermekek születésnapját. A nevelési év során bábszínházi, zenés, interaktív előadásokat programokat szervezünk számukra.